Gondoskodunk az elsősegély nyújtók bőrvédelméről - dr.Kelen

Gondoskodunk az elsősegély nyújtók bőrvédelméről

voroskereszt04

Ezen a nyáron is a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát. 19 balatoni strandon több mint 300 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el.

Amikor 6 éve először megkereste a Dr.Kelen-t a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat, hogy támogassuk a programot, azonnal igent mondtunk, hiszen a Dr.Kelen számára kiemelt fontosságú az egészséges életmód és a társadalmi felelősségvállalás.

Igazán tiszteletre méltó, hogy a Magyar Vöröskereszt külön programot szentel a balatoni nyaralók védelmére és nagyon nagyra becsüljük a fiatal önkéntesek munkáját, akik évről-évre szabadidejüket és energiájukat áldozzák, hogy ez a program megvalósulhasson.

Kelen Réka a Dr.Kelen kereskedelmi és marketing vezetője az önkéntesek munkája kapcsán a sajtótájékoztatón elmondta: „Meg vagyok győződve róla, hogy ez a program messze túlmutat ezen a 2 nyári hónapon, hiszen ezek a fiatal önkéntesek példát mutatnak a környezetük számára, felhívják a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára.”

Nagy öröm a Dr.Kelen számára, hogy immár 6. éve támogathatjuk ezt a programot a saját eszközeinkkel. Életet ugyan nem tudunk menteni, de a Dr.Kelen SUN napkrémek védelmet biztosítanak az önkéntesek számára, hogy biztonságban végezhessék munkájukat.

A program idén is több szponzornak köszönhetően valósul meg. A cégek mellett egyébként bárki segíthet a Magyar Vöröskereszt központi oldalán működő online adományozási felületen.

Magyar Brands

Nagy büszkeséggel adjuk hírül, hogy a Magyar Brands Szakmai Bizottságának döntése alapján 2020-ban

Tovább >>

Kérdése van?

Írjon nekünk!

Top